Rétfalvi Sándor nemrég, június 27-én hunyt el, 80 éves korában. Életét Pécs és Nagykanizsa között osztotta meg, mindkét város díszpolgárává avatta kimagasló munkássága által. Ezen kívül szinte minden magyarországi nagyvárosban fellelhetőek köztéri szobrai, jeles alkotásai, de még Olaszországban, Ausztriában, Németországban, vagy éppen Lengyelországban is. Rétfalvi Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, professor emiritus, aki többek között a villányi nemzetközi szobrász-alkotótelep és a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítója volt. Pécsiként pedig nem lehet olyan alkotása, amellyel már ne találkoztunk volna az utcán sétálva – persze valószínű, hogy mindezekről eddig nem volt feltétlenül tudomásunk.

1941. május 31-én született a kárpátaljai Máramaros megyében, Aknaszlatinán. Középiskolába a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt képzőművész tagozatra, ahol Somogyi József tanítványa volt. Felsőfokú tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrászat szakán folytatta, ahol olyan mesterektől tanulhatott, mint Szabó Iván, vagy éppen Pátzay Pál. Utóbbi személy neve ismerős lehet a pécsieknek, ugyanis ő készítette a Pécs főterén álló Hunyadi lovasszobrát, amelynek érdekes történetéről itt olvashattok részletesebben.

1967-ben a villányi nemzetközi szobrászszimpózium alapítója, szervezője és egyik irányítója is volt, amelyből mára egy jelentős alkotótelep nőtte ki magát. 1968 és 1974 között a Pécsi Művészeti Szakközépiskola igazgatója, 1982-ben pedig tanszékvezető docense lett Pécsen. 1990-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik megalapítója, ’93-tól pedig a fémszobrászat szakirányának vezetője volt. Munkája során több elismerésben is részesült: Munkácsy-díj (1978), Magyarország Érdemes Művésze cím (1998), Martyn Ferenc-díj (2001)  Pécs Város Művészeti Díja (2002). 2016-ban pedig a Pro Civitate-díjjal jutalmazták a képzőművészetben és az oktatásban, valamint Pécs város művészeti életében elért eredményei révén. Életművéről 2006-ban monográfia jelent meg Kovács Péter tollából.

Rengeteg alkotása látott napvilágot Pécsett. Ezek közül kiemelendő a székesegyház szőlőtőkét formázó rácsos kapuja, ami millenniumi kapuként híresült el a köztudatban, ill. az egyik talán legszélesebb körben ismert lehet a Színház téren álló szökőkút, amit 1992-ben adtak át, s ő formálta meg a mészkőből készült kút párkányán fekvő bronzból öntött, a színművekre utaló Tragédia és Komédia alakszobrokat is. Mindezeken túl, a város középpontját elhagyva, csatlakozva a Tettye cikksorozathoz itt kívánok részletesebben szót ejteni Rétfalvi egyik mesterművéről, a havi-hegyi korpusz keletkezéséről.

Rétfalvi először 1964-ben került Pécsre az akkor alakult művészeti középiskola fiatal tanáraként, aki azonban ifjúként még nem rendelkezett a városban megcsodálható köztéri munkával, holott már meg voltak kezdő megrendelései. A lakosság nyomására a város vezetése ekkor határozott abban, hogy a nemrég ledöntött díszkereszt helyére egy újat kellene felállítani a Havi-hegyen. Egyik ismerőse, Horányi János Lukács, a havihegyi kápolna egyik papja ajánlotta Rétfalvit. A terveket beárnyékolta, hogy a Rétfalvi által készített makettért a város vezetése nem lelkesedett igazán, azonban az akkori politikai viszonyok miatt végül mégiscsak ő kapta a megbízatást. A neheze még csak ekkor következett: egy ilyen szobor elkészítése ugyanis több évnyi előkészületet és munkát igényelt volna, azonban a városi vezetés meglehetősen szűk időintervallumot szabott meg a munkára, amihez azonban minden segítséget a rendelkezésére bocsátottak. Mindösszesen egy év múlva, hihetetlen gyorsasággal, de elkészült a szobor, s 1969 augusztusában a Havas Boldogasszony búcsújárásakor fel is avatták az alkotást.

Rétfalvi nagyon alaposan, időt és energiát nem sajnálva dolgozott rajta, miközben a helyszínt is bejárta, elemezte, vázlatot készített róla, hogy szinte tökéletesen illeszkedhessen a tájba. A felavató ünnepséghez hozzá tartozik – mint arról maga Rétfalvi is visszaemlékezik emlékirataiban –, hogy a szobor felszentelésekor egy kisebbfajta csoda történt. Az avatóünnepségen ugyanis olyan komor idő uralkodott augusztus első napjaiban, hogy még a szentelést végző papot is két segédjének kellett megfognia, nehogy lefújja a szél a meredek sziklákról a mélybe, miközben a szertartás vége felé az erős szél elhozta a komor esőfelhők szakajtotta esőcseppeket is. Kis híján zivatar támadt, azonban, mire végeztek a ceremóniával, egy szemvillanás alatt csodaszép nyárias idő lett, s a heves szél is elmúlt – Rétfalvi ezt élete végéig az Úr jelének tekintette.

Tanárai révén művészetében jelentős szerepet játszott a természet iránti vonzalom, amit leginkább antropomorf tájszobraiban lehet feltétlenül felfedezni. Ösztöndíjjal megfordult többek között Lengyelországban és Rómában is, ahol a Római Magyar Akadémián Amerigo Tot szárnyai alatt tevékenykedett, akitől mesteri módon eltanulta a viaszveszejtéses bronzöntést, amit számtalan alkotása elkészítésében hasznosítani tudott. Életművében mellesleg összesen 36 öntött és vert bronz személyi plakettet jegyez tőle a numizmatikai szakirodalom.

Források: 1, 2, 3

Képek: kiemelt, 1, 2