Mert a futás által eljutsz olyan csodás helyekre, és átélsz olyan élményeket s gondolatokat, fenteket s lenteket, melyekre nem nyílna lehetőséged nélküle.

Sokszor, ha idegen helyen vagyok, kinézek a térképen egy szimpatikus zöld területet, ami elég messze van ahhoz, hogy a legrövidebb út haza is mentális tréninget jelentsen számomra. Ezáltal van benne izgalom és élmény, hogy új helyet lássak élőben és fedezzek fel új környezetet, utakat, valamint csapjon is falhoz közben s jelentsen kihívást hazafutni onnan.

Így történt a minap, hogy lehetőségem nyílt felfedezni egy rezervátumot elég alaposan. Valami csodálatos és egyedülálló érzés volt ott futni és elveszni a természet szépségében. Rengeteg érdekes és kedves állatot láthattam iszonyatosan közelről. Betekintést nyertem az életükbe, a lakhelyükbe, mely maga a csoda volt. Kellemes, nyugodt hely, mely számukra és akkor ott számomra is a paradicsomot jelentette. Ahogy ott futkostam fel-le különböző ösvényeken, saras csapásokon (természetesen óvatosan és halkan, nehogy megzavarjam az ott élő jószágok nyugalmát) az idő megszűnt sietni s a külvilág is létezni.

Azon kaptam magam, hogy körbefutottam az összes létező utat, s zizeg az órám a kezemen egy számomra nagy számmal a kijelzőjén, jelezve ezzel, ideje hazaindulni. Ezt a távot egy kis csendes úton tettem meg, mely szorosan végig követi a folyó vonalát. Mindkét oldalt különböző hajók, csónakok sorakoztak, benne egy-egy élettel, történettel, melyekbe lehetőségem nyílt betekintést nyerni a futásom által. Ki-ki akkor kelt fel épp és helyezte a kotyogóst a tűzre, melynek illata megcsapott azon nyomban, amint elhaladtam a régi hajó koszos, párás ablaka mellett. Egy másik ablakon bepillantva egy család étkezőjében találtam magam, akik éppen akkor ültek le az asztalhoz reggelizni teaillat ölelésében egymás felé nagy mosollyal az arcukon.

Egy következő hajóból egy fiatal kutyus nézett vissza rám éberséggel a szemében. Annyi történet és élet volt ez egy-egy másodperben. Csodálatos érzés volt látni és átélni mindezt. Ahogy ezen gondolkodtam, fel sem tűnt számomra, hogy már fele annyi van hátra a haza vezető utamból, mint mikor elindultam abból az egyedülálló rezervátumból. Miközben a gondolataim még a hajókban rejlő életek körül forogtak, futók, biciklisek haladtak el velem szemben, kik mind mosollyal és csillogó szemekkel kívántak jó reggelt. Ezek szintén mind energiával töltöttek fel és csak sorra adtak a napomhoz s hozzám.

EZÉRT “jó futni”.