Szeretsz új helyeket megismerni? Unod már a tengerpartot és a zsúfolt nagyvárosokat? Imádod az alpesi tájakat és szeretnéd nem csak tévében megtapasztalni a hegyvidéki hangulatot? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, akkor Szlovénia a tökéletes úticél számodra. Szombaton lehetőségem volt egy egynapos szervezett út keretében elutazni ebbe a kis gyönyörű országba. Számomra azért is volt különleges ez az utazás, mert egyedül mentem. Természetesen ezt ne úgy képzeljétek el, hogy egy hirtelen döntés során fogtam a hátiszákom és nekiindultam a nagyvilágnak. Már egy ideje eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne elutazni egyedül valahová. Ennek egészen egyszerűen annyi volt az oka, hogy szerettem volna egy kicsit független lenni. Emellett sokkal jobban rá vagyok kényszerítve, hogy nyitott legyek új emberek felé. Persze nem kell engem erre kényszeríteni, de ha a szüleimmel vagy a barátaimmal megyek ilyen útra akkor értelemszerűen velük töltöm a legtöbb időt.

Mivel most teljesen idegen emberekkel utaztam, volt bőven lehetőségem az ismerkedésre. Szerencsére nagyon kedves útitársaim voltak, 2 hölggyel már a buszon jóban lettem, ugyanis kiderült, hogy az egyikük Velencén lakik és ugye én meg gárdonyi vagyok.

Miután 6 és fél óra buszozást követően megérkeztünk a Bohinji tóhoz, volt egy fél óránk körbenézni. A látvány festői, míg a víz kristálytiszta volt. Nehéz szavakkal leírni az érzéseket, amik kavarogtak bennem. Egyszerűen csodálva néztem végig a helyen és persze elképzeltem, hogy milyen lenne ott lakni. Az idő kellemes és napsütéses volt, fürödtek és supoztak is néhányan a tóban. Ezt követően a Vogel-csúcshoz látogattunk el, ahová felvonó vitt föl. 1500 méter magasan egy nagyszerű kis kirándulóhelyen nézhettünk körben. A hegyről be lehetett látni az egész várost és a tó jó részét is. Mondanom sem kell, hogy az új barátaimmal ámulva figyeltük a környezetet. Megállapítottuk, hogy ez ezerszer szebb, mint amit a képeken látni és el tudnánk képzelni itt az életünket. Egy kis étteremben ettünk, ahonnan szintén tökéletes kilátásunk volt Bohinjra.

Ezután busszal átmentünk a Savica vízeséshez, ahová meredek utak és több száz lépcsőfok vezetett. Kemény kis túra volt, de a látvány miatt abszolút megérte.

Utolsó állomásunk Bled volt, ahol szintén volt lehetőségünk körülnézni. Gyönyörű kis tó és a helyi tutajok, a pletnák hangulatossá teszik a helyet.

Fél 7 körül indultunk hazafelé, de a nap zárásaként még betértünk egy helyi fánkozóba, ahol iszonyatosan jókat ettünk. Aki Szlovéniába megy, nem hagyhatja ki a fánkot!

Összességében nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy elmentem erre az utazásra. Én biztatok mindenkit, hogy akár egyedül is merjen elmenni szervezett utazásra, hiszen rengeteg új embert ismerhet meg! Annyi, hogy a hazajutást mindenképp szervezzétek meg előre!